Új kapcsolat előtt zárd le az előzőt

kapcsolat

Tudod, hogy mit vársz egy kapcsolattól? Amíg nem vagy biztos benne, hogy valóban nyitott vagy egy kapcsolatra, addig a barátkozás is kielégítő lehet számodra.

Sokan úgy ugranak bele egy párkapcsolatba, hogy az előző szerelmi kapcsolat még nem is zárult le igazán. Az ilyen esetekből származó románcból az egyik fél szinte biztosan pórul jár. Pedig ezek a kudarc élményeket előreláthatóan el lehetne kerülni.

Az ember érzi, ha még sanyargatja az előző kapcsolat gondolata. Ha düh vagy vágyakozás van benned, akkor az azt jelenti, hogy érzelmileg még nem szakadtál el tőle igazán. A düh egy idő után csillapodik, idővel az ember sokkal szebbnek látja a dolgokat, még akkor is, ha a kapcsolat nem szépen ért véget. Ilyenkor még van érzelmi kapocs, nem tudsz a másik félre kellőképpen odafigyelni.

kapcsolat

Van amelyik szerelmet csak egy másik helyettesítheti – mondják sokan. És talán lehet is benne valami igazság, azonban egy új szerelem teljes törődést és odafigyelést kíván meg. Ha ezt nem tudod számára megadni azért, mert folyton előjön a volt partner gondolata, vagy esetleg még vannak is egymáshoz kötő szálaitok, akkor addig nem érdemes belelépni az új kapcsolatba. Ezek a dolgok ugyanis sokszor bánthatják az új partnert, kételyeket ébreszthetnek benne és talán nincs rosszabb annál, amikor az ember bizonytalanságban él és úgy érzi, hogy jobban szeret a másiknál.

Barátkozni azonban lehet

Ettől még alakíthatsz ki barátságokat és kerülhetsz közelebb is máshoz, viszont ne ígérj előre olyat, amit nem biztos, hogy meg tudsz számára adni. Az őszinteség kifizetődő – mond meg neki, hogy még nem állsz készen és valóban időre van szükséged ahhoz, hogy feldolgozhasd a múltat. Ezt meg fogja érteni és mérlegelhet, hogy megéri-e várni. Ha ebbe belemegy, akkor biztos lehetsz benne, hogy amikor eljön az ideje, akkor egy kitartó, igazán szerető emberre találhatsz benne.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*